Előszó

Történettudományunk egyik nagy adóssága Tisza István életútjának monografikus bemutatása. Hiszen neve eleve elválaszthatatlan az 1890-es évektől kezdve kiéleződő belpolitikai küzdelmektől, az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájától, a parlamenti harcoktól, a kormányzati rendszer átalakulásától, az első világháborútól s az 1918. október végi polgári demokratikus forradalom győzelmének körülményeitől. Képviselőházi szereplése egyre viharosabb légkörben bontakozott ki. A felgyorsuló történelem ugyanis már az 1890-es években kiélezte Magyarországon a társadalmi ellentéteket, és nemcsak baloldali irányzatokat szült, nem pusztán az újat akarás erőit szabadította fel, hanem a hatalom birtokosait is a korábbiaktól eltérő politikai, kormányzati kísérletezésekre ösztönözte. A dualista rendszer fenntartásának szándéka különféle megoldásokat kínált. Közülük a legmarkánsabbnak, s végső soron a meghatározónak, a többséget ismételten megszerzőnek – visszaszerzőnek – a Tisza által képviselt irányzat bizonyult.

Korábban tervezett, nagyobb igényű életrajza mégsem készült el. Örökségének vállalása a hangzatos ünnepi kinyilatkoztatásokra, megemlékezésekre, beszédeinek, írásainak kiadására és életének inkább csak vázlatos, publicisztikai jellegű bemutatására korlátozódott. Mert tevékenysége nem bizonyult alkalmasnak tudományos igényű életrajza megírásához. Megváltozott a kor. Az Osztrák-Magyar Monarchia, amelyhez Tisza oly következetesen ragaszkodott, felbomlott. Romjain megszülettek az utódállamok, s így Magyarország megváltozott nemzetközi helyzetbe került. De a belpolitikában bekövetkezett változások is számottevőnek bizonyultak. Az 1918-1919-es forradalmakat az ellenforradalom követte.

A marxista történetírás az alapvető gazdasági, társadalmi, politikai folyamatok feltárását, továbbá a történeti igazságtevés elvéből kiindulva a progresszió nagy alakjai életútjának bemutatását helyezte kutatásainak előterébe. A feldolgozás köréből azonban nem rekeszthetők ki azok az államférfiak sem, akik a haladás feltartóztatása, a születési és vagyoni előjogokon nyugvó világrend megőrzése érdekében fejtették ki a történelem menetét befolyásoló tevékenységüket. Ilyen személyisége hazánk legújabb kori történetének Tisza István.

Alig akad ismert magyar politikus, akinek tettei, eszméi és egyénisége körül a szenvedélyek még életében oly magasra csaptak volna, mint az ő esetében. Évtizedeken át egyfelől a rajongás, másfelől a gyűlölet övezte útját. Sokakat felőrölt az ilyen központi jelentőségű szerep. Tiszát azonban pályáján sajátos erőforrások vezették. Sem odaadó hívei, sem ellenfelei nem befolyásolhatták. A maga útját járta, amit küldetéstudata, eszméibe, tetteibe vetett hite, saját értékének tudata kristályosított ki. A nagy katasztrófák balsejtelme adta ehhez számára a vállalás kockázatát. Elsősorban innen ered zárkózottsága és egyben a népszerűség elhárítása is. Politikus alkata nem egyedi jelenség, hanem az adott kor terméke, máskülönben aligha maradhatott volna csaknem három évtizedig a hatalom csúcsain. Vagyis a magyar uralkodó osztályok különféle, egymással több kérdésben szemben álló csoportjai is felismerték, hogy Tisza vészjelzései nem alaptalanok, hanem az Osztrák-Magyar Monarchiát fenyegető veszélyekre figyelmeztetnek.

Könyvemben csak vázlatosan tekinthetem át hosszú és sokrétű, eseményekben gazdag politikai útjának legfontosabbnak tartott állomásait. Ennek keretében utalok elméleti és gyakorlati munkásságának és magánéletének egyes mozzanataira. De természetesen képviselőházi szereplését helyezem előtérbe, hiszen élete végéig vallotta – ha véleménye változott is róla –, hogy Magyarországon a politikai élet legfontosabb színtere csak a parlament lehet.